Szalagavatós táncok
Kedves diákok és tanárok!
Vállaljuk évfolyamok, osztályok szalagavató ballagási táncainak betanítását.
Dűlőre jutottatok, hogy mit táncoljatok, keringő, rocky, salsa stb., talán a zenét is kiválasztottátok ...? Már csak a megbízható, kreatív, ugyanakkor türelmes tánctanárt keresitek? Nemcsak koreográfia készül, hanem az adott tánc alapjait is elsajátíthatjátok, így nemcsak egy estére szóló felejthetetlen élmény marad a szalagavató/ballagási bál, hanem olyan tánctudás, amit a továbbiakban alkalmazni ill. továbbfejleszteni is lehet.
Célunk a tanítás során elsősorban a jó hangulat, a közösségi szellem kialakítása, mely egyben magas színvonallal is párosul. Koreográfiáink könnyen követhetőek, megtanulhatóak, ez azonban nem jelenti az egyediség hiányát. Ennek érdekében az osztályok tanulóival előbb megismerkedünk, majd képességeiknek, igényeiknek megfelelő táncokat választunk ki, tanítunk be. Szintén fontos kritérium a különlegesség, emberközpontúság, hiszen tudjuk menyire fontos a diákok számára, hogy maradandó élményt szerezzenek szüleiknek, iskolájuknak.
Természetesen az igényeknek megfelelően segítséget nyújtunk a zene kiválasztásában és összevágásában is.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a legkülönfélébb műfajokban és stílusokban, mint pl. a palotás, bécsi és angol keringő, latin táncok, rocky, modern tánc, hip-hop, musicalek, török tánc, görög tánc stb. készítjük egyedi, osztályra szabott koreográfiáinkat.
A koreográfiák elkészítéséhez és a harmonikus megvalósításhoz elengedhetetlen feltétellé vált a zenevágás, hiszen a mai technikával könnyebben tudunk alkalmazkodni a táncok jellegéhez, az egyéni igényekhez. A koreografálás menetéhez természetesen nélkülözhetetlen a zene, így idővel mi is fejlesztettük szolgáltatásainkat és jelenleg már profi szakemberek segítik munkánkat a zenevágás terén is.
Javasolt táncok:
- Nyitó táncok: palotás, bécsi keringő
- Záró táncok: angol keringő ("gyertyafény keringő"), bécsi keringő
- Latin táncok: salsa, mambo, samba, cha-cha-cha, rumba
- Spanyol táncok: paso doble, torreádor tánc
- Standard táncok: tangó, quickstep
- Divattáncok: boogie-woogie, rocky, jive, salsa, hip hop
- Népek tánca: magyar néptánc, argentin tangó, zsidó tánc, görög tánc, orosz tánc.

