Össztánc: első alkalom szept.11-én a Ponty utcában!
Ha igazi kikapcsolódásra vágysz, gyere és bulizd ki magad! Táncolj önfeledten DanceWorld rendezésében minden második szombaton 19.00- 23.30 óráig. Budapest I. Szalag utca, Hunfalvy nagyterme.
Tapasztalatunk szerint megnőtt az igény egy könnyedebb és rendszeresebb szórakozási lehetőség iránt, mely jellegében különbözik a disco-tól. Ezért elindítottuk tánciskolánk e klubszerű, buli jellegű rendezvényét, melyet minden páros hét szombatján 19-23.30 óráig tartunk. A latinos hangulatú, kulturált szórakozási lehetőséget teremtve, egyrészt azok számára, akik a tanfolyamokon már elsajátított táncokat szeretnék gyakorolni, másrészt nyitott minden érdeklődő számára, aki társával, barátaival szórakozni szeretne.
A színvonalas zenék, (alkalomszerűen élő) az oldott hangulat, a tánctanítás és bemutatók felejthetetlen élményt nyújthatnak az este folyamán. A rendezvényen többnyire latin- és Rock n Roll zenék szólnak, de negyedóránként felcsendül egy-egy keringő, tangó, slowfox is. Tükörgömbbel, futófény és háttérvilágítás alkalmazásával teremtünk megfelelő hangulatot
Zene: boogie-woogie, Rock&Roll, swing, salsa, slowfox, mambo, keringők, tangó, samba, cha cha cha, jive, rumba.
Rövid ismertető a helyről:olcsó árak, büfé, füstmentes táncterem, klimatizált nagy tánctér, a tánctér mellett 60 ülőhely, hangulatvilágítás, Yamaha akusztikai berendezés, parkolási lehetőség.
Megközelíthető a Lánchíd budai hídfőjétől és a Batthyány tér felől a Fő utcán, közel a Corvin térhez.
Ingyenes parkolási lehetőség a Corvin téren.
Belépő: 1000 Ft, jegyek a helyszínen kaphatók 19:00 órától.
Felhívjuk figyelmeteket, a bejárat a Szalag utca felől található meg, a saroktól 100 méter.
Minden korosztályt szeretettel várunk!
TáncParty időpontjai:
36.hét szept.11-én
38.hét szept. 25-én
40.hét okt. 9-én
42.hét okt. 23-án
44.hét nov.6-án
46.hét nov.20-án
48.hét dec.4-én
50.hét dec.18-án
52.hét dec.31-én Szilveszteri Party
Mindenkinek szeretném megköszönni a szilveszteri részvételt és bízom abban, hogy a 2010-es esztendőben ilyen és ehhez hasonló színvonalú rendezvényekkel színesíthetem nemcsak az egyesület tagjainak napjait, hanem azokét is, akikmég nem csatlakoztak a Danceworld Sportegyesülethez.
Szívesen látok mindenkit az újév első táncpartiján 2010. január 16.-án szombaton, este 19:00-23:30 között
(Budapest, II. Ponty u. 3., bejárat a Szalag utca felől), illetve január 6.-tól folyamatosan, megszokott helyen és időben tanfolyamainkon.Boldog Új Esztendőt minden kedves Táncoslábúnak!
Hozzászólások:
V Edit: Köszönöm a remek Szilvesztert, minden nagyon jó volt,- ahogy jósoltad, keveset ültünk az asztalnál,- jó volt az étel, ital, zene, társaság, a partnerek, - ennél jobbat nem is kívánhattam volna. Külön köszönöm a keringőket.
dr H Csaba: Köszönet a jól megszervezett, nagyon jó hangulatú Szilveszteri Mulatságért. Reméljük ebben az évben is megismételhetjük.
G Ilona: Köszönöm a tegnap esti partyt, nagyon jól éreztem magam. A hely gyönyörű volt, az ételek finomak és szerintem elegendő volt. Remélem lesz idén is ilyen, mert megyek! Nagyon helyes volt a társaság, mindenki igyekezett jól érezni magát.
B Andrea: Ilyen jó szilveszteri bulin régen voltam! Nagyon jól éreztem magam! Finom volt a kaja és a bor is ízlett. Na és a zene és társaság is szuper volt !!!
D Ágnes: Nagyon jól sikerült a tegnap este, köszönöm a szervezést, a jó zenéket és a táncot. Kifogástalan volt a helyszín, az ételek és italok. A counry-ról már nem is beszélek. Sok-sok táncot kívánok erre az évre is.
P Bori és P András: Köszönjük szépen jókívánságaidat, Neked és segítőidnek valamint a Danceworld minden tagjának kívánunk mi is eredményekben gazdag, boldog új évet! Köszönjük a lehetőséget, hogy az általatok rendezett szilveszteri bulin részt vehettünk! Nekünk az utóbbi évek legjobb év végi party-ja volt mind a környezetet mind a vacsorát, mind pedig a társaságot illetően! Nagyon jól éreztük magunkat! Még egyszer köszönjük! További eredményes munkát kívánva, Baráti Üdvözlettel.
Valamikor éjfél után talán: volt egy angol keringő, amit már nagyon régóta
keresek. "Sometimes I think of you, tears fill my eyes" Át tudnád küldeni?
Köszönöm szépen!
éreztük magunkat. Remélem hamarosan a tanfolyamon találkozunk.
Kívánunk Neked minél több tanulni vágyó táncoslábút 2010-re és persze
Képeinket a fotógaláriában láthatjátok!


